Az Evolúcióban egy folyton változó ökoszisztémában találjuk magunkat, kevés élelemmel, éhes ragadozók között. A túléléshez a fajoknak alkalmazkodniuk kell. A célunk az, hogy a saját fajainkat ellássuk azokkal a tulajdonságokkal, amelyek az élelemszerzéshez, a szaporodáshoz és a túléléshez szükségesek. Milyen tulajdonságokra lesz a fajodnak szüksége a túléléshez? A válasz minden játék során más!
A barbárok szövetkeztek a démonokkal és a földeket járják, mindent felégetve maguk után. A Daqan Lordok serege is hadrendbe állt és kész lecsapni a hordákra. Egy újabb véres háborúval néz szembe a világ. Te melyik oldalra állsz? A Battlelore második kiadása Terrinoth földjére kalauzolja el játékosait, amit már jól ismerhetünk más játékokból. Ezen a világon játszódik a DungeonQuest, a Descent sorozat, de a Runewars is.
A terméken nincsen rajta a külső fólia, de ezen kívűl nincsen rajta semmilyen sérülés, az összes játékelemet tartalmazza.
Ezzel a kiegészítővel már 10 játékos is egyidejűleg részt vehet a futamokon. Nagyobb versenypálya, hosszabb küzdelem. Sőt még egy fényképész is csatlakozik a versenyhez. Ráadásul most már a tevék pozícióira fogadhattok. Szövetkezhetsz más bukmékerekkel is akár, hogy több pénzhez juss. Siess, nehogy lemaradj az évezred legnagyobb tevevágtáiról! Itt a Tevefuttató-szuperkupa ideje.
A farmon békésen üldögélnek a tyúkok, de csak addig, míg valamelyik játékos meg nem bontja az egyensúlyt. Próbálj meg minél több és nagyobb pontértékű figurát összegyűjteni, anélkül, hogy ledöntenéd a kakasülőt! A Chickyboom az egyensúly, kacagás és szórakozás játéka.
Népes család a rákoké. Nehéz rendet tartani köztük, és még nehezebb együtt tartani őket. Neked vajon sikerül? Minden játékos 9 rákkal kezdi a játékot, három méretben. A legkisebb rákok a legfürgébbek, de a legsebezhetőbbek is. Ha egy náluk nagyobb rák lép ugyanarra a mezőre, akkor a homokba nyomja őket, és moccanni sem tudnak. Tedd mozgásképtelenné az ellenfeleid rákjait. De légy óvatos, mert a végén könnyen te lehetsz az, aki nem tud majd hová futni!
Minden századik holdtöltekor az indián törzsek tagjai felállítják saját totemoszlopukat. A létrehozott totemoszlop fejezi ki családjuk, falujuk erejét, bátorságukat és kultúrájukat. A legtekintélyesebb totem építője lesz a játék nyertese. Építsd meg te is a saját totemoszlopod! Fesd fel rá őseid jeleit. Tedd próbára a logikádat ebben a csodálatos kis kétszemélyes játékban!
A Cacao ideális bevezető játék a könnyed stratégiai társasjátékok világába. Törzsfőnökként az a feladatod, hogy kakaótermesztéssel és kereskedéssel vezesd alattvalóidat a hírnév és gazdagság felé. Tedd le egymás után a kezedből a munkáslapokat úgy, hogy minél több kakaóbabot takaríthass be a szomszédos, már letett ültetvénymezőkről, és add el a piacon a legjobb áron. Hogy ez mitől olyan nehéz? A pálya folyamatosan alakul, ahogy minden kör végén feltöltjük a területet dzsungellapokkal.
Két legendás vezér, Attila, a hun és a Római Birodalom szülötte, Flavius Aeteus áll szemben egymással a csatatéren. A játékosok 3-3 sereget irányítanak a játékban, amik lólépésben mozogva a pályán csak felperzselt városokat hagynak maguk után.
A cél, hogy a lerakott várostokenek és az egységeid segítségével minél hamarabb mozgásképtelenné tedd az ellenfeled. Amelyik fél nem tud többé lépni vagy új tokent letenni, elvesztette a játékot.
A második önálló játék a "Carcassonne: Around the World" sorozatból. Most lehetőség nyílik cowboyok, indián őslakosok között a vadnyugaton játszani. Az első idevezető vasútvonalak a telepesek sátortáborait virágzó városokká változtatják. Miután a hegyekben aranytallérokat találtak semmi nem állíthatja meg az őrült versenyt. De vigyázat! Sok bányát már kiürítettek mielőtt tudomást szereznél róluk és az aranyrögök már mind eltűntek.
A Kamisado egy forradalmian új kétszemélyes absztrakt stratégiai játék, ahol a játékosoknak nemcsak térben hanem színekben is kell gondolkodniuk. Az alapjáték szabályai 2 perc alatt elsajátíthatóak, de az agytornát kedvelők is komoly kihívást találnak a jóval hosszabb és összetettebb maratoni játszmában.
A társasjáték angol nyelvű, de adunk hozzá magyar játékszabályt.
Árkádia furcsa és fantasztikus világában az öreg királynak, Fedoornak nincs örököse. Lovagi tornát szervez hát, ahol a trónt a legrátermettebb kalandozó nyeri el. A viadalon részt vevő bajnokok útja hét elképesztő, Mókák lakta világon vezet át. A Mókák őrült népe pedig semmit sem szeret jobban, mint egy jó harcot. Kerüld ki a csapdákat, juss el a célig, és tied lesz a korona!
A Pókháló egyszerű és nagyon szórakoztató társasjáték. A játék célja, hogy az általunk választott kis léggyel a leggyorsabban ki tudjunk szabadulni a pókháló fogságából. Célunk eléréséhez vannak segítő és hátráltató mezők a táblán elhelyezve, miközben a pók is bármikor lecsaphat ránk. Rendíthetetlen bátorságra és jó adag szerencsére van szüksége annak a legyecskének, aki először akar a célba érni. Gyere, légy a legelső!
A Birodalmi Telepesek a hagyományos, akcióválasztós-erőforrás gazdálkodós táblajátékok alapjaira építkezik. Kártyajáték mivolta ellenére is kellően összetett, hogy hosszútávon is kihívást jelentsen a felnőttek számára, ugyanakkor rövid játékidejének és könnyen átlátható játékmenetének köszönhetően igazi családi játékként is beválhat. Ami biztos: Egy pillanatig sem fogunk unatkozni.
Ez minden idők legőrültebb tevefuttatása. Tevék egymás hegyén-hátán. Feladatunk, hogy fogadjunk arra, hogy melyik teve lesz a befutó! Az a játékos nyer, aki a fordulók alatt és a forduló végén a legtöbb pénzt gyűjtötte a fogadásokból. Szuper játék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Mindenki tegye meg a tétjeit. Senki többet? Tevére fel és indulhat a verseny.
A Trax klasszikus stratégiai játék két játékos részére. A játékosok felváltva lépnek a játék során a lapkákkal annak érdekében, hogy hurkot vagy győztes vonalat alakítsanak ki saját színükből, miközben ellenfelük hasonló törekvéseit is akadályozni kell. De vigyázz, mert egy kis hiba és az ellenfeled kerülhet ki győztesen a játékból! Tedd próbára magad!
A Kard és Korona történelmi, stratégiai társasjáték. A Magyar Királyság vérzivataros évtizedeibe enged bepillantást a játékosok részére, akik egy-egy a XIII-XIV. század fordulóján a valóságban is létező, nagy hatalommal bíró főúr – közismert néven kiskirály – szerepébe bújhatnak. Ezek a tartományurak vetélkednek egymással a magyar trón, és az arra feljogosító Szent Korona megszerzéséért.
Az aprócska tündérek mindenhol csodálatos palotákat építenek. Az is köztudott, hogy bokrok alján, a fák tövében, vagy éppen a magas fű között bukkanhatsz rájuk, ha elég szemfüles vagy. Azonban most rajtad van a sor, hogy kipróbáld, milyen ügyes építőmester vagy. Akár a barátaiddal játszol, akár egyedül, mindenképpen tudásod legjavát kell adnod, hogy felépítsd a képen látható palotát. A Csodapalota Zubály Sándor térlátást fejlesztő játéka.