Ebben a játékban 880 abszolút, vicces, furcsa, kissé elfelejtett és szokatlan szót találtok, és 110 nem mindennapi közmondást.
Már csak az a dolgotok, hogy elmagyarázzátok a többi játékosnak, mit jelentenek – aki a legtöbb embert meggyőzi a maga igazáról, az nyer!
Győzd meg te a legtöbb embert az igazadról, hogy mit is jelentenek ezek a szavak és, ha ez így alakul akkor nyert ügyed van!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Négy barátnő közös gardróbot használ, tele csodás pasztellszínű és jól kombinálható fekete és fehér ruhadarabokkal. Sűrű a programjuk, hisz iskola után sportolnak, vizsgákra készülnek, valamint meghívást kaptak egy teadélutánra. Ezenkívül van színház-és fesztiváljegyük, a hosszú hetet pedig pizsamapartival zárják.
A gyermekek stílustanácsadók bőrébe bújva segíthetnek nekik kiválasztani a megfelelő öltözéket, hogy mindenhol kifogástalanul divatosan jelenhessenek meg.
Az utóbbi időben sokszor az az érzésünk, mintha mind dinoszauruszok lennénk, akik próbálnak elugrálni az égből potyogó meteoritok elől. Ebben a 2–4 fős játékban meg kell próbálnotok elkerülni az élet természeti, állati és érzelmi katasztrófáit. Lehet, hogy beleestek egy forró lávával teli gödörbe, megtámadnak titeket a kardfogú mókusok vagy a partnered nem megy el a randitokra, de a dinó, aki mindezt képes túlélni, megnyeri a játékot!
Mi is az a Zangle? Forgasd, tükrözd és kombináld a háromszögeket, hogy létrehozz egy másik kártyán lévő formát!
Forgasd, tükrözd és kombináld a háromszögeket úgy, hogy egy másik kártyán lévő formát hozol általuk létre. Három játékmód, végtelen órányi szórakozás! Szánj időt a körökre osztott játékmódra (1), vagy növeld adrenalinszinted a gyorsasági játékmódban (2), vagy játssz egyszemélyes módot (3), hogy az agyad rúgjon és a szíved kalapáljon! A játék minden korosztály számára nagyszerű élményt nyújthat. Kiválóan alkalmas gyerekek és felnőttek együttes játékához.
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Az Armonia társasjátékban a játékosok a természet szellemeit alakítják, akiknek célja, hogy a Felhők templomának építését befejezhessék a harmónia hangjaival.
A játékosok kockák segítségével próbálnak majd meg speciális számokat kidobni annak érdekében, hogy a játékos táblán minél feljebb juthassanak.
Az Armonia társasjátékban egy közös térképen fognak a játékosok lépkedni minél feljebb. Ahhoz, hogy léphessenek, a kockáikkal úgy kell dobjanak, hogy azokkal a játéktábla mellett elhelyezett lapokon lévő tetris szerű alakzatokat kialakíthassák. A játékos a körében 7 dobkockával dob, az eredményeket felpakolja a négyzethálós segéd táblára (növekvő sorrendben, az azonos kockákat egy oszlopba gyűjtve), majd eldönti, mikkel akar újradobni. A segédtáblán hagyott darabokból képződik az az alakzat, amelyek a Felhők templomának részeit fogják képezni, tehát, amelyek megépítésével győzhet a játékos!
Az Armonia társasjáték egyszerű lépéseket tartalmaz, de kombinációs lehetőségének köszönhetően izgalmas játékot tartogat 1-4 fő számára, akár egy óra hosszáig, 8 éves kortól!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Ebben a szép, kettő-négy fős játékban a játékosok értékes kincseket fognak gyűjteni, hogy azokkal végül megnyerjék a játékot.
A játék célját, azaz, hogy milyen kincsekből kell szetteket gyűjtenünk, az aktuális játék elején célkártyák fogják meghatározni. Mindegyik játékos a saját tábláján próbálja úgy összegyűjteni a kincseket ábrázoló lapokat, hogy azzal minél több célkártya elvárását tudják teljesíteni. A közös célkártyákon felül azonban minden játékosnak van két titkos célja is, amely megmondja, hogy mely lapokért kaphat extra pontokat még.
A játékosok minden körben úgy választanak akciót a lehetőségek közül, hogy azzal előreprogramozzák a következő körüket. Rizikó és taktika jellemzi a játékmenetet, amitől izgalmassá válik minden kör!
Az A nagyi régi kredence társasjáték remekül működik 2 fős játékként is, a komponensei között pedig olyan újító elemet találunk (a játékosok személyes táblája), amely segítségével egyszerűbb és kényelmesebb lesz a társasjátékozás!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
A Varázs bagázs egy gyerekeknek szóló, kooperatív társasjáték, amely impozáns külsejével és küldetéseivel a szívébe lopja magát mindenkinél!
A játékosoknak egy 2,5 perces homokóra segítségével kell, némán és közösen megoldania a feladatokat, melyeket a titkos, lezárt borítékok fognak számukra feladni.
A játékosok első feladata, hogy a megfelelő kalapból a megfelelő nyulat húzzák ki és mindezt tegyék úgy, hogy a galambok megpróbálják őket hátráltatni.
A Varázs bagázs egy impozáns külsejű társasjáték, mely a Zombi Kidz és a Magic Maze társasjátékok, kisebb korosztálynak szánt változata mágus témával ellátva.
A Hívatlan haverok grafikája (és stílusa) a Bűbájos bestiákból már ismert, de a szerző nevéhez fűződik az Unikornisok: A rémes ménes és a Boldog kicsi dínók – Mosolygj, mindjárt vége! és ezúttal sem üres ígéret!
A Hívatlan haverok egy eszement party társasjáték, amelyben a játékosok életünk legjobb bulijára készülnek! Persze, mindig van, aki beleköpne a levesünkbe, így igyekeznünk kell a party kellékeit (szettjeit) a lehető legtökéletesebben összerakni.
A játékosok a körökben 7 csoda szerűen draftolnak és olyan lapokat kapnak meg maguk elé játékos társaiktól, amelyek kilétére csak a kör végén derül fény. Jobb híján abból kell főzni, ami van: reménykedjünk, hogy a helyszín, ahol a party megrendezésre kerül, legalább egy kapott lappal azonos lesz, illetve, hogy a karakterek nem nyírják ki egymást a buli végéig.
Draftoljatok, gyűjtsetek szetteket és tiétek legyen a környék legnagyobb ’ereszd el a hajam’ partyja!
A Hívatlan haverok társasjátékot 2-5 fő, 30-60 perces játékidővel játszhatja 12 éves kortól.
A Bűnkeverők egy pofon egyszerű társasjáték, amely arra épít, hogy a legszebb öröm a káröröm: tehát úgy nyerj, hogy a többiekkel kiszúrj!
A lényeg az volna, hogy megszabadulj 3 főbűntől a 7 közül, amelyeket a következőképpen tehetsz: azonos számok eldobásával, sorozat eldobásával vagy egyforma bűn eldobásával. A pláne ezután jön csak: mindig a legutolsó lap kidobásának (tehát azonos bűnnél nincs választásod, de sorozat esetén az utolsóként lerakott, legnagyobb szám kártya) bűne fog érvényesülni, ami természetesen a többiekkel kiszúrás.
A kiszúrások között szerepel a lap húzatás a többiekkel, vagy a saját lapod cseréje a másik játékossal és így tovább.
Ha egy filler játékot keresel két komolyabb parti közé vagy nincs több időtök, mint negyed óra-húsz perc a játékra, na és persze a Ti társaságotokban „a játék az csak játék”, úgy ajánljuk nektek a Bűnkeverők kártyajátékot!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
A Top Spotban a kártyalapokon lyukak tátonganak! Ennek oka az, hogy a többjátékos kártyajátékban pöttyökkel és lyukakkal kell dolgoznunk. A kártyák kombinálásával köröket nyerünk és pontokat szerzünk. A játék végén a legmagasabb pontszámú játékos nyer. A játék fejleszti a tervező készséget és a memóriát.
A Top Spot 5 különböző színű kártyakészletet tartalmaz, készletenként 12 kártyát. A játékosok számától függően 3, 4 vagy 5 készletet használunk játék során.
A kártyakészletek mindenben megegyeznek, kivéve a színűket. A kártya sarkában lévő számok megmutatják a lap értékét. Az első szám a kártyán található foltok számát jelöli, a második szám a foltok + lyukak számát jelöli, ami a maximális értéke a kártyának. A maximális értéket más kártyákkal kombinálva lehet elérni.
Titkot rejt a föld mélye!
A tilalmas tudás utáni kutatás ez alkalommal a föld alá vezet! Barangoljátok be aMi-gók szemétdombját, ássátok ki magatokat adunwitchi árokból! Nézzetek szembe bátranK'n-yan kék fényével! Vagy akár mindezekkel egyszerre…
A Munchkin Cthulhu eddig is tébolyító játék volt, és még jobban megzavarja az elméteket. A Járatlan járatok16 kapulapja és 20 kalandlapja megismerésre váró új dimenziókat nyit előttetek… Márpedig mindannyian tudjuk, ez mennyire remek egy ötlet lehet, nem igaz? Mi baj lehet?
Ez a munchkin Cthulhu kiegészítője, nem önálló játék!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.