Ludwig király megbízta legjobb építészeit, a játékosokat, hogy építsék fel neki a valaha volt legcsodálatosabb kastélyt. Ez nem is olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnik, hiszen a királyról köztudott, hogy nagyon szeszélyes. Tervei, elképzelései a kastéllyal kapcsolatban állandóan változnak, és nektek alkalmazkodni kell kívánságaihoz, hogy a végén a te épületed legyen az, amit kiválaszt.
A szörnyecskék be lettek engedve a szörny arénába. Itt egymást piszkálják, cukkolják és lökdösik. Tolakodnak és néha még bökdösik is egymást a hosszú, hegyes körmeikkel és szarvaikkal. Ahogy a társasjáték neve is jelzi, a feladatod az lesz, hogy lelökd a másik szörnyet a pályáról, de a tiédet ne lökjék le. Minden lelökött szörny után egy lapkát kapsz. Az nyer, akinek a leghosszabb a szörnylapka sora.
A 20. század elején Manhattan-ben egymás után húzták fel a kor első felhőkarcolóit, teljesen új arculatot adva a városnak. A játékosoknak ebben a hihetetlen ütemben fejlődő korban kell most helytállniuk, és minél több, minél értékesebb épületet építeniük. Ehhez azonban nem csak pontos tervekre lesz szükségük, hanem bizony néha rombolniuk is kell. A dolgot csak nehezítik az akciókártyák és a végső pontozást meghatározó speciális lapok. No meg persze az ellenfelek!
A társasjáték angol nyelvű,de adunk hozzá magyar játékszabályt.
A Szexértő egy társaságban játszható erotikus társasjáték, amiben nem kell levetkőzni. A Szexértő egy tudásalapú kvíz játék szexről és erotikáról, egyedülálló témával a hasonló típusú játékok között. Azon túl, hogy tabutémát dönt le, még felvilágosítást is nyújthat felnőtteknek. A Szexértő játékosan teszteli a szerelmi és szexuális tudásodat. Az a játékos, aki a legtöbbet tudja, büszkén viselheti a Szexértő címet. (18+)
A Cubingos egy gyors, megfigyelőkészséget fejlesztő mókás társasjáték gyermekek részére. A játékosoknak a felfordított kártyalapon szereplő vicces kis cubingo figurát kell kirakniuk az asztalra szórt kockákból. A legtöbb kártyalapot megszerző játékos nyeri meg a játékot. Tedd próbára magad ezzel a mókás kis játékkal!
Úgy érzed már minden feladványt kívülről tudsz? Nincs kihívás a játékban? Nos, itt vannak az Activity játékcsaládhoz készült pótkérdések, és egyúttal a lehetőség is a játék folytatására több mint 1300 új feladvánnyal. Figyelem! A játék csak a feladványokat tartalmazza, és csak az Activity Original (7316), vagy a Activity Kompakt (7312) társasjátékokkal játszható.
A Tudnak-e repülni a malacok? egy vicces, ismeretterjesztő társasjáték, amelyben a gyerekek állatokról tanulhatnak játszva. 60 féle hazai és külföldi állatot veszünk górcső alá, akiknek több tulajdonságával kell tisztában lennünk! Tévedni nem érdemes, mert a többiek leköröznek bennünket!
A Csillagok háborúja szerelmesei immár bevethetik a Boba Fett által is használt Slave I-es űrhajót is, melyet nehézfegyverzete és páncélzata különösen alkalmassá tesz a komolyabb űrcsaták átvészelésére is.
A Star Wars X-wing miniatűrás játék újabb kiegészítője, amellyel bővíthetjük flottánkat és kártyacsomagunkat is. Az újabb hajóval újabb stratégiát építhetünk fel és kombinálhatjuk tetszés szerint a pilótáinkat.
A Csillagok háborúja szerelmesei már a legendás Ezeréves Sólyom fedélzetén is harcba szállhatnak a korábban megjelent X-szárnyúak oldalán a birodalmi űrhajók ellen játszott izgalmas, pörgős űrcsatákban.
A Star Wars X-wing miniatűrás játék újabb kiegészítője, amellyel bővíthetjük flottánkat és kártyacsomagunkat is. Az újabb hajóval újabb stratégiát építhetünk fel és kombinálhatjuk tetszés szerint a pilótáinkat.
A Csillagok háborúja szerelmeseinek kötelező darab - ezzel a hajóval végre minden birodalmi játékos hadba állíthatja az univerzum egyik legikonikusabb karakterét, Darth Vadert!
A Star Wars X-wing miniatűrás játék újabb kiegészítője, amellyel bővíthetjük flottánkat és kártyacsomagunkat is. Az újabb hajóval újabb stratégiát építhetünk fel és kombinálhatjuk tetszés szerint a pilótáinkat.
A Thurn und Taxis társasjáték az első postakocsi hálózat kiépítéséről szól. E kiváló stratégiai társasjáték három nagy erénye, hogy a játék szabálya gyorsan érthető, a játék menete egyszerű, de ugyanakkor a taktikai lehetőségei hatalmasak. Egyszerre több szempontot kell párhuzamosan mérlegelni, és a nagyobb ívű stratégiai tervezés mellett a játék adott helyzetétől függ, hogy melyik a helyes döntés.
Egy születésnapi pinata partira vagyunk hivatalosak. Felkészülni, vigyázz, kész, üsd, vágd! Már potyognak is a cukorkák a pinataból. Siessen mindenki, hogy ne maradjon le a sok finomságról! A játékosok célja, hogy minél több és értékesebb finomságokat szedjenek össze a fűből! Ehhez úgy kell léptetni egy cukorkát, hogy a mozgatás végén azonos ízűek kerüljenek egymás mellé, és így azokat felszedhetik maguknak. Legyél te az, aki a legtöbb édességet kapkodja össze!