Időzített bomba: Evolúció

Időzített bomba: Evolúció
Időzített bomba: Evolúció
Időzített bomba: Evolúció
Időzített bomba: Evolúció



Az eredeti Időzített bomba folytatása, az Evolúció is egy teljesen önállóan játszható játék.


Az első kiadásától eltérően, ebben a játékban plusz bomba képességekkel találkozunk, miközben a játék még továbbra is a szerepjáték mechanizmussal dolgozik. A játék elején szintén két csapatra osztjuk véletlenszerűen és titkosan a játékosokat, ám ebben a játékban nincs már óratorony kártya.


Sherlock Holmes célja a játékosok számával egyenlő hatástalanító lap megtalálása, Moriarty-ék pedig a bombákból szeretnének minél többet felrobbantani. Ha nincs meg a játékos számnak megfelelő hatástalanító, ez esetben is a gonoszoké a győzelem, illetve ha egy fajta színű bombából 4 darab felfedésre kerül, ugyancsak nyertek – valamint a bombák speciális képességeiknek „hála” extra nehezítést ad a jóknak a győzelemben.


A játék sava-borsát, mint az alapjátékban is, itt is a játékosok hozzáadott játéka adja majd a hangulatot, tehát az egymásra mutogatás és a gyanúsítgatás.


A sima Időzített bombához képest az Evolúcióban kicsit könnyebb dolga van a gonoszoknak, mivel több nyerési feltételt kapnak, mint előtte.



10 – 99 éves kortól ajánlott
4 – 6 játékos számára
~ 25 – 30 perc
új
dzjT_97oMg0
4 290 Ft
A vásárlás után járó pontok: 215 Ft
Nincs raktáron
Értesítést kérek, ha újra lesz raktáron
Kedvencekhez
Ajánlom
Összehasonlítás
Kérdés a termékről
Hasonló termékek
Adatok
Vélemények
Hasonló termékek
Adatok
Játékszabály nyelve
magyar
Nyelvi függőség
nyelvfüggetlen
Játékszabály jellege
kezdő
Játék mechanizmusa
Kockáztatás, Szövetségek, Áruló, Deduction
Kiadó
IELLO
Kiadás éve
2 021
Cikkszám
KTM100005883
Vélemények
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.