Vad kozmosz

Vélemény írása a termékről

A Vad kozmosz egy 1-5 főig játszható, állatos kártyajáték, melyben a játékosok űrbéli kalandra indulnak hajóikkal.

Távoli bolygók várnak a felfedezésedre! Felkészültél a kalandra?

A játékosok a játék elején 5 bolygó helyszínt tesznek ki az asztalra, véletlenszerűen egy-egy parancsnok lapot kapnak, magukhoz veszik a saját színű zsetonjaikat és a kártyalapjaikat. A kezdéshez a húzó pakliból további 3 lapot felfordítunk, amelyet minden játékos láthat.

A set-up-ot követőn a kezdőjátékos a körében eldöntheti, hogy leteszi egy űrhajóját az egyik bolygó lapjához vagy (a későbbi körökben már) használja a bolygó képességét, azaz a bolygó alulsó részén lévő akciót hajtja végre – ezt követően a többi játékos következik.

A bolygók látogatásával lapokat tudunk szerezni és kijátszani, ezzel is pörgetve azokat a kezünkben.

Ha már egy űrhajónk az adott bolygóhoz került, későbbi körökben dönthetünk úgy, hogy felfedezzük azt, ekkor a bolygó lapjának a felső részét használva más féle akciót hajthat végre – általában kedvezőbbet, mint ha egy új bolygón landolt volna.

A játékosok a kártyáikkal legénységet toboroznak, akikkel új bolygók fedezhetőek fel és különböző láncreakciókat válthatnak ki. Ekkor a játékos szinte átpörgeti a kezét, akár egy egész sorozatot lepakolhat – persze, csak ha jól megtervezte a körét.

A Vad kozmoszban a játékosok állatos szetteket gyűjtenek, amelyek után hatványozott átlaggal (és a speciális szabályok szerint) kapnak a játék végén pontokat. Aki a legtöbb ponttal rendelkezik, az megnyerte a kártyajátékot!

Vélemény írása a termékről
Név
Üzenet
Értékelés
Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.