Monopoly, a klasszikus ingatlankereskedelmi társasjáték, új macska figurával. Minden játékos először vagyont fektet be, épületeket vásárol, majd igyekszik a különféle bérleti díjakból (amit legnagyobb részben természetesen a többi játékostól szed be) törleszteni tartozását, valamint összegyűjteni a győzelemhez szükséges mennyiségű pénzt. Ki lesz a legsikeresebb üzletember? Üljetek le és derítsétek ki.
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
A játék során az egyik játékos veszi fel Hasfelmetsző Jack szerepét, aki a játéktáblán elhelyezett 8 szereplő egyike lesz. Ez a játékos tudni fogja a szereplő valódi kilétét, a célja pedig az, hogy mihamarabb kimeneküljön a kerületből, vagy elkerülje a vád alá helyezést 8 körön keresztül. A másik játékos egy rendőrfelügyelőt alakít, aki igyekszik kitalálni, hogy ki is valójában Hasfelmetsző Jack. De a játék alatt csak egyetlen egy gyanúsítottat tartóztathat le.
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
A Zombie Dice játékban egy zombit alakítasz, aki csak egy dologra vágyik: agyakra. Minél többre, annál jobb, de legalább több legyen mint a társaidé. Dobj a kockákkal és dönts, hogy megelégszel a zsákmánnyal, vagy kockáztatsz és egy újabb kocka settel dobsz. Ha viszont eldördül a harmadik puskalövés, a körödnek vége és nem kapsz semmit. Gyors és szórakoztató kockajáték mindenki számára.
A zombi kocka deluxe kiadásában pontozófüzetben követhetjük agy gyűjteményünk alakulását!
A Ravensburger legendás csapata addig törte a fejét, míg kitalálták addigi legjobb játékukat. Az egyik játékos a rejtélyes Mister X, aki igyekszik meglógni a többiek elől. A többiek pedig nyomozók, akik a vásárolt menetjegyek alapján következtetnek arra, hogy Mister X éppen hol lehet. Sikerül-e bekeríteni a fantomot vagy meglóg London kanyargós utcáin? Csak rajtatok áll!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Szerettek csapatban dolgozni, egymás mellett egy közös célért? Megvan bennetek minden, ami az emberiség megmentéséhez kell? Egy járványelhárító csapat szakképzett tagjaiként kell felfedeznetek a tomboló halálos járványok ellenszérumait, még mielőtt azok világszerte elterjednének. Gyertek és tegyétek próbára magatokat! Ne hagyjátok cserben az emberiséget!
Ez a beszállító által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Az egyedülálló szókirakó játék, a Scrabble új külsővel, de régi belsővel. Összeköti a betűket, és összehozza az embereket. A világszerte népszerű játék lényege, hogy egymáshoz kapcsolódó szavakat alkossunk. A szavak összekötése közben pedig a barátokat és családtagokat összekötő szálak is szorosabbá válnak. A korábban kirakott szavak mellé illesztett betűkkel rakhatunk ki új szavakat, a jutalommezőkre helyezett betűkért pedig jutalompont jár.
A Ravensburger legendás csapata addig törte a fejét, míg kitalálták addigi legjobb játékukat. Az egyik játékos a rejtélyes Mister X, aki igyekszik meglógni a többiek elől. A többiek pedig nyomozók, akik a vásárolt menetjegyek alapján következtetnek arra, hogy Mister X éppen hol lehet. Sikerül-e bekeríteni a fantomot vagy meglóg London kanyargós utcáin? Csak rajtatok áll!
A játékosok dobnak a malacfigurákkal, és attól függően, hogy a malacok mely testrészükre érkeznek, eltérő mennyiségben pontokat kapnak. Miután egy játékos dobása eredményét felírták, a játékos dönthet, hogy folytatja –e a dobást, vagy sem. Ha a játékos tovább dob, további pontokat gyűjthet, de akár el is veszítheti addig megszerzett pontjai. A játékosok célja elsőként összegyűjteni 100 pontot.
A játék holland kiadás, de nyelvfüggetlen. Magyar játékszabály letölthető hozzá alább, a játékszabály letöltés fül alatt.
A Cluedo egy nagyszerű, nyomozós családi társasjáték, 2-6 fő részére. A helyszín egy hatalmas kastély ahol ki kell nyomoznunk egy gyilkosságot. Különböző szobákat és termeket bejárva nyomozhatunk és gyanúsíthatunk. Ki kell találnunk, hogy vajon melyik terembe, milyen helyszínnel és ki követhette el ezt a szörnyű tettet. A játék nyertese az lesz akinek sikerül megoldania ezt a misztikus rejtélyt.
Mit jegyzel meg 10 másodperc alatt? Tökéletes agytorna és szórakozás, egy vagy akár több játékos részére. A BrainBox – Állatok az állatok csodálatos világába kalauzol kicsiket és nagyokat egyaránt. Érdekes tényeket tudhatsz meg játék közben a nagyvilág vadjairól, miközben remekül szórakozhatsz ezzel az önállóan is játszható játékkal. Nem kell hozzá más Brainbox termék, önállóan is játszható!
Útvesztő a fatáblán. Izgalmas és eredeti ötlet, esztétikus kivitelben. 2 vagy 4 játékos barangolhat bábuival a táblán, bizonyos szabályokat betartva. A cél, hogy átjuss az ellenfél kezdővonalára, kikerülve az időközben táblára helyezett akadályokat. Görgess akadályokat az ellenfeled elé és cselezd ki az eléd rakottakat! Aki először ér célba, az lesz a játék nyertese.
A tucatnyinál több díjat elnyerő Quarto-t két játékos 16 különböző oszloppal játssza. Egy-egy elem lehet sötét vagy világos, magas vagy alacsony, négyszögletes vagy hengeres, üreges vagy tömör. Célunk, hogy felépítsünk egy olyan négyes sort, amelyben az elemek valamelyik szempontból egyezőek. A trükk, hogy nem mi választjuk meg, hogy melyik elemet tegyük a táblára, hanem az ellenfelünk. Tedd próbára magad te is ebben a fantasztikus logikai játékban!
A tucatnyinál több díjat elnyerő Quarto-t két játékos 16 különböző oszloppal játssza. Egy-egy elem lehet sötét vagy világos, magas vagy alacsony, négyszögletes vagy hengeres, üreges vagy tömör. Célunk, hogy felépítsünk egy olyan négyes sort, amelyben az elemek valamelyik szempontból egyezőek. A trükk, hogy nem mi választjuk meg, hogy melyik elemet tegyük a táblára, hanem az ellenfelünk. Tedd próbára magad te is ebben a fantasztikus logikai játékban!
Az egyik legnépszerűbb kétszemélyes nyomozós játék, a Mr Jack zsebben elférő változata. A táblát kártyalapok pótolják, a gyanúsítottak a kártyákon szerepelnek, Holmes, Watson és egy kutya pedig a kártyákból kialakított játéktér körül köröz, és így látnak rá az egyes sorokra, oszlopokra. Az izgalmas játékmenetet és a magával ragadó hangulatot most magaddal viheted akárhova.
A játék angol nyelvű, de adunk hozzá magyar játékszabályt.
Vásárolj telkeket, építs rájuk szállodákat, és legyen a birtokodban minél több fényűző hotel! Minél jobban kiépült szállodákkal rendelkezel, annál drágább lesz másoknak megszállniuk nálad. Persze csak akkor, ha már bejárattal is rendelkezik az épületed. A pénz azonban nem csak a luxushotelekben való nyaralásra kell, hanem saját szállodaláncunk kiépítéséhez is. Legyél te a legnagyobb szállodalánc tulajdonos!
A Hive egy ötletes, gyors iramú, bogarasan absztrakt stratégiai játék 2 személy részére. Mindkét játékos egy-egy rovarhadat irányít, amelynek minden eleme másféle módon tud lépni. A feladat, hogy az ellenfél királynőjét bekerítsék és mozgásképtelenné tegyék. A taktikai játék nyertese az, akinek ez elsőként sikerül, okos stratégiát és jó helyzetfelismerést alkalmazva a méhkirálynőt bekerítenie.