My City

My City
My City
My City
My City

A My City társasjáték egy, a mostani trendekhez igazodó, tetrisz alakzatot pakoltató játék – egy kis csavarral!


A My City mind a mellett, hogy kompetitív és alakzat kiépítős, még legacy típusú is, azaz játékról játékra matricákat használ és ezzel alakítja a játékosok tábláját. Azokat, akik a játék változtatása miatt félnek belevágni ilyen legacy típusú játékokba, megnyugtatnánk, hogy ehhez a társasjátékhoz tartozik egy úgy nevezett örökjáték is, amelyet nem alakítunk, így mindig is fogunk tudni vele játszani!


A legelső körben a játékosok mindegyike ugyanolyan pályával indul, saját szett tetrisz elemmel, akár nevet is adva a saját városuknak. A játékhoz egy közös kártyakészlet fogja megmondani, hogy mely játék épület kell lekerüljön minden játékosnak.


A játék kör addig tart egy játékosnak, míg be nem jelenti, hogy nem kíván több alakzatot lehelyezni, illetve ha minden lapot felfordítottunk, akkor automatikusan kiértékeljük a kört.

A kiértékeléskor akinek több terület került beépítésre győzelmi pontokat nyer és nehezítő matricákat, a többi játékos pedig könnyítő elemekkel ruházhatja fel a tábláját.


A játék fejlődése új játékszabályokat hoz majd be: bizonyos épületeket kötelező lesz lehelyezni, más pont jár értük, alakul a területünk, bónusz pont mezőket kapunk vagy épp nehezebb lesz a lerakásunk és így tovább. Izgalmas, város építő társasjáték, amelyben nem direkt konfrontációval találkozunk, ebből kifolyólag remek családi társasjáték!


A My City társasjáték 8 küldetést kínál (közel 12 óra játékidővel) és az örökjátékot, amelyet bármennyiszer elő tudtok venni később is.

10 – 99 éves kortól ajánlott
2 – 4 játékos számára
~ 30 – 45 perc
12 490 Ft
A vásárlás után járó pontok: 625 Ft
Értesítést kérek, ha újra lesz raktáron
Kedvencekhez
Ajánlom
Összehasonlítás
Kérdés a termékről
Hasonló termékek
Adatok
Vélemények
Hasonló termékek
Adatok
Játékszabály nyelve
magyar
Játékszabály jellege
egyszerű
Cikkszám
KTM100005911
Vélemények
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.